III. Nagykanizsai Jótékonysági Pizzaparty

2013.12.23 10:30

Újra Pizzaparty Nagykanizsán! Segítsünk 200 kisiskolás arcára mosolyt csalni!

Az előző kettő Nagykanizsai Jótékonysági Pizzaparty sikerén felbuzdulva segítőimmel úgy döntöttünk, hogy idén újra belefogunk a szervezésbe, melynek idén már fővédnöke is lesz, méghozzá nem akárki.

Jonathan Knott, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete, egy rövid beszélgetés után elvállalta, hogy fővédnöke lesz ennek a jótékonysági eseménynek, mely annyira megtetszett neki, hogy a 2013 december 23. 10.30-ra tervezett eseményen személyesen is megjelenik, s ha kell segít a gyerek kiszolgálásában!

Ezek után mától, november 20-tól indul a gyűjtés, melynek célja, hogy összegyűjtsünk ismét kb 100 ezer forintot, amiből meg tudjuk venni kedvezményesen a pizzát és hozzá egy üveg Cappy üdítőt. Ezt idén is a Sugár úti Fornettiből kapjuk nagyjából fél áron. Az is biztos, hogy idén is segít nekünk a Tortafesztivál megálmodója, Pintér Szilvi is, aki hozza a sütit a pizza utánra.

Tavaly 6 nap alatt összejött a szükséges százezer forint, amiből 200 kisgyereket hívtunk meg, közülük körülbelül 140-150-en el is jöttek így aztán repeta is volt azoknak, akik nagyon éhesen jöttek el erre a rendezvényre. úgy gondolták, hogy 

Mostantól tehát újra él a számlaszám, melynek száma 11773494-10497973. A korábbiakhoz hasonlóan most is nyomon követheti mindenki az utalásának beérkezését, mert igyekszem minden nap ránézni a számlára, s amennyiben érkezett adomány, azt azonnal jelzem a pizzaparty elszámoló oldalán. 

Idén, a tavalyihoz hasonló módon 200 alsó tagozatos kisdiákot szeretnénk vendégül látni amennyiben összejön az a bizonyos százezer forint.